shadow

A pótvizsgák tanulságai

Idén hét diák szülei tiszteltek meg a bizalmukkal, hogy gyermeküket felkészítsem a pótvizsgára. learningTöbbségük kilencedikes volt, de tizenegyedikes is akadt köztük. Volt olyan tanítványom, aki június végén kezdett hozzám járni, de olyan is, aki augusztus elején döbbent rá arra, hogy egyedül nem boldogul a felkészüléssel.

Általánosságban elmondható, hogy egy kivétellel nem a gyerekek képességei okozták azt, hogy megbuktak matematikából. Év közben a meg nem értett tananyag és az elégtelen gyakorlás rossz dolgozat jegyeket eredményezett, ami a gyerekek önbecsülését aláásta és egyre kevésbé érezték, hogy meg tudnák érteni, tanulni a matematikát. S ez egyenes út volt a bukáshoz.

Ezért az javaslom azoknak, akiknek év közben egyre szaporodnak a rossz jegyei, ne várjanak sokáig és kérjenek szakértő segítséget, mielőtt túl késő lenne. Lehet ez egy matematikában ügyes rokon, osztálytárs vagy akár egy korrepetáló tanár!

A nyári felkészülésről:

Legkésőbb július elején el kell kezdeni tanulni. 10 hónapnyi tananyag újratanulása vár a pótvizsgákra készülőkre. Az iskolában általában adnak listát azokról a témakörökről, amelyek szerepelnek a pótvizsgán. Ha van lista, ha nincs, végig kell menni az egész éves tananyagon!

A témakörök között vannak elméleti jellegűek, melyek sok definíciót (fogalom magyarázást) tartalmaznak, ezekkel önállóan is boldogulhat a tanuló. A többi témakörhöz kell olyan segítség, aki rálát az anyagra, elmagyarázza az összefüggéseket és segít megérteni a feladat megoldási módszereket. Elmagyarázza és begyakoroltatja az adott témakörhöz tartozó feladatokat. Koordinálja az otthoni tanulást, gyakorlást, ellenőrzi a megoldott feladatokat, újra elmagyarázza a hiányosságokat.

Mindez nagyon tempós, intenzív tanulást igényel, napi minimum 2-3 órát, heti kétszeri konzultációval.

A tanítványaim mindegyike sikeresen levizsgázott, szívből gratulálok nekik!

Nagy előnyük lesz a társaikhoz képest, hiszen sikerült bepótolniuk a lemaradásaikat, sőt sok olyan hiányosságot is pótoltunk, amely még az általános iskolából maradt. Többségükkel szeptemberben is folytatom a munkát.

A tanulság az, hogy ha furcsán is hangzik, de “szerencsésebbek” azok, akiknek pótvizsgázniuk, így pótolniuk kellett, mint azok, akik egy “kegyelem kettessel” átcsúsztak, és nem tanultak a nyáron. Hiszen az utóbbiak hiányosságai megmaradtak, és nem lesz mire építeni az új tanévben az új tananyagot. Kudarcok és rossz jegyek várják őket újra… (sajnos, az “épp-hogy-ketteseknek” is érdemes a nyarat a pótlásra is kihasználni…)

Most, az új tanév elején sok sikert kívánok minten diáknak a matematikában és az összes tantárgyban!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.

Bezárás