shadow

Szükség van-e a házi feladatra?

A minap egyik Facebook csoportban felmerült a kérdés a házi feladattal kapcsolatban.HF1

A felvetés egy idézet volt:
“Nincs rá semmi bizonyíték, hogy a házi feladat – függetlenül a mennyiségétől – hozzájárulna az általános iskolába járó gyerekek iskolai eredményeinek, tudásának fejlődéséhez.”
Az idézet egy amerikai oktatáskutató tanulmányainak eredményeiről szóló cikkből való.

Én hozzászóltam, hogy ezzel egyáltalán nem értek egyet, s ezután a kérdés felvetője megkért, hogy fejtsem ki a véleményemet.
Én elég részletesen válaszoltam, majd úgy gondoltam, ezeket a gondolatokat megosztom a blogomon is. Íme a gondolataim házi feladat témáról:

Az a véleményem, hogy az iskolai órákon arra van idő, hogy a tanár bevezesse az új fogalmakat, rávilágítson az összefüggésekre és néhány feladat erejéig megismertesse a diákokat az adott témakörrel kapcsolatos matematikai feladatok megoldási típusaival. Esetleg néhány gyakorló feladatot elvégeznek. Elengedhetetlenül fontos, hogy az iskolában megismerteket a diák otthon begyakorolja. A matematikát nem csak megérteni kell, hanem megtanulni is, pl. definíciókat, tulajdonságokat. 
A házi feladat megoldásakor a gyerek szembesül azzal, hogy valóban sikerült-e jól megértenie az órán tanultakat. Ha nem, akkor a szüleitől, iskolai tanárától, esetleg korrepetáló tanártól kérhet segítséget. Ha az iskolában megértette az anyagot, akkor könnyedén elvégzi a házi feladatot, és még sikerélménye is lesz.

 A matematika olyan az agynak, mint a sport a testnek. Élesíti az elmét, csiszolja a logikus gondolkodást. A matematikával való foglalkozás olyan idegrendszeri kapcsolatokat alakít ki az agyban, ami az élet minden területén nagyon hasznos. Úgy, ahogy a heti 5 tesi órától sem lesz izmos a gyerek, a heti 3-4 matek óra is kevés az elméjük edzéséhez… 
A matematika tipikusan olyan, hogy a tananyag egymásra épül. Ha a gyemek nem gyakorol be egy feladat alaptípust, akkor az erre épülő anyagot nem fogja megérteni, és nehéznek fogja érezni a matematikát. 
A gyakorlás által a gyerek egyre rövidebb idő alatt és egyre gördülékenyebben tudja megoldani a feladatokat, ezért a dolgozatait is könnyedén, jó eredménnyel teljesíti. Ezáltal javul az önértékelése, önbecsülése, önbizalma. Ez az élete minden területére pozitív hatással van!
Azt szoktam mondani a “gyerekeimnek” (tanítványaimnak), hogy ha egy feladattípust nem tud gördülékenyen, könnyedén megoldani, akkor még nem gyakorolt eleget.
Akivel a különórákon ezt sikerül megértetnem, és hajlandó befektetni a plusz munkát, annak látványosan javul az iskolai teljesítménye (nemcsak matekból). Megerősödik, megtapasztalja az erejét és a képességeit. Ez talán még fontosabb, mint hogy pl. meg tudjon oldani egy másodfokú egyenletet… A munkám nagyon fontos része ennek az önbecsülésnek a kialakítása, segítése….

Én a hagyományos iskolákban kínlódó gyerekekkel foglalkozom. Sajnos az iskola tanórákon nagy probléma, hogy az idő jelentős része fegyelmezéssel telik. Sokan nem figyenek, zavarják azt is, aki szeretne figyelni…

Aki hozzám jár, az tudásvággyal és nyitott szemmel és füllel érkezik, öröm velük a munka. De ez a heti 50 vagy 2×50 perc is kevés a begyakorláshoz. Ez az idő arra elég, hogy elmagyarázzam az órán meg nem értett pontokat, felfedezzem és segítsem pótolni a korábbi elmaradásokat, hiányosságokat, és elkezdjünk begyakorolni az aktuális feladattípust. (amit otthon érdemes folytatni…)

HomeworkKépesség függő, hogy kinek mennyi gyakorlás kell. Van, aki 3-4 feladattal rögzíti a tudást, vagy, akinek 20-30 feladat is kell… Ez iskolai körülmények között bármelyik intézményben nehézséget okoz. Ha a jókhoz alkalmazkodnak, akkor a gyengék nagyon lemaradnak, ha a gyengéket bevárják, akkor a jók unatkoznak, rendetlenkednek… Külön feladatokat sem egyszerű mindig adni, közben a gyengéknek újra magyarázni… Minden tiszteletem az iskolai tanároknak, hogy ezt vállalják…

Én egyáltalán nem értek egyet azzal a filozófiával, hogy ne kapjon a gyerek házi feladatot. Ki kell próbálnia magát önállóan is! Akkor tudja a gyerek, a szülő és a tanár is felmérni, hogy mennyire az övé a tudás, és mennyit kell esetleg újra elmagyarázni, esetleg más megközelítéssel… 
 Aki az órán jól megértette, az könnyen boldogul, pár perc alatt kész lesz a leckével… – nem kell sokat adni, talán 2-3 feladatot…
Aki pedig nem értette meg az órán, vagy azt hitte, hogy megértette, de közben kiderült, hogy valami elsikkadt, annak is jó visszajelzés…

Szerintem a szülő is nagyon számít, hogy hogy áll a gyerek a házi feladathoz. Ha a szülő szerint hülyeség és felesleges nyűg, akkor a gyerek is motiválatlan lesz és csak szenved. Ellenben, ha a szülő felfogja, hogy gyakorlás nélkül nincs Tudás, akkor tudja biztatni a gyermekét és egészen más lesz a gyerek hozzáállása is. (általános iskolás korban ez még talán működhet…) Mindnyájan tudjuk, hogy a jó “marketing” mindent elad… A szülőket kellene felkészíteni, esetleg az év eleji szülői értekezleten, hogy megértsék a lényeget…

Apa segít a házi feladatban
Szülőként figyeljünk oda a gyermekeinkre és motiváljuk őket!

 A szülőknek kényelmes (lenne), ha otthon nem kellene a gyerekkel tanulni, én ezt értem… De tudjuk, hogy ha valaki felelősségének teljes tudatában nevel egy gyermeket, annak le kell győzi a fáradtságot (és sokszor, valljuk be, a lustaságot!). 
Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek megértsék és felfogják, hogy ha valamire Időt, Figyelmet és Energiát fordít, az Növekedni fog! Így teremtünk… Így tudjuk megtapasztalni a teremtő erőnket. Így csiszolódnak a képességeink!
Nagyon fontos mondás: “Gyakorlat teszi a mestert!”

A beszélgetésben felmerült, hogy a tanárok büntetik a gyereket, ha nincs kész a házi feladat…

…Az a baj, hogy sok gyerek annyira motiválatlan – és ebben a szülője sem segíti -, hogy a büntetéstől való félelmével lehet csak munkára bírni. Nem érdekli különben. Viszont a büntetésnek “nyoma” van, amiről azután a szülő értesül, és mivel a gyemekek általában azért a szüleiknek meg akarnak felelni, ezért inkább elvégzik a feladatot. 
Bárcsak meg lehetne valahogy fordítani, és motivált gyerekeket nevelni, akit pozitív irányból motiválhatunk nem pedig a félelem oldaláról! Erre törekszenek az újabb keletű iskolai rendszerek, mint a waldorf pedagógia, vagy az alakulóban lévő Re-Crea Tanodák.

Ajánlok még a szülőknek egy jó kis cikket arról, hogy hogyan segítsenek, és hogyan NE segítsenek a gyermeküknek a házi feladatában…

 

A pótvizsgák tanulságai

Idén hét diák szülei tiszteltek meg a bizalmukkal, hogy gyermeküket felkészítsem a pótvizsgára. learningTöbbségük kilencedikes volt, de tizenegyedikes is akadt köztük. Volt olyan tanítványom, aki június végén kezdett hozzám járni, de olyan is, aki augusztus elején döbbent rá arra, hogy egyedül nem boldogul a felkészüléssel.

Általánosságban elmondható, hogy egy kivétellel nem a gyerekek képességei okozták azt, hogy megbuktak matematikából. Év közben a meg nem értett tananyag és az elégtelen gyakorlás rossz dolgozat jegyeket eredményezett, ami a gyerekek önbecsülését aláásta és egyre kevésbé érezték, hogy meg tudnák érteni, tanulni a matematikát. S ez egyenes út volt a bukáshoz.

Ezért az javaslom azoknak, akiknek év közben egyre szaporodnak a rossz jegyei, ne várjanak sokáig és kérjenek szakértő segítséget, mielőtt túl késő lenne. Lehet ez egy matematikában ügyes rokon, osztálytárs vagy akár egy korrepetáló tanár!

A nyári felkészülésről:

Legkésőbb július elején el kell kezdeni tanulni. 10 hónapnyi tananyag újratanulása vár a pótvizsgákra készülőkre. Az iskolában általában adnak listát azokról a témakörökről, amelyek szerepelnek a pótvizsgán. Ha van lista, ha nincs, végig kell menni az egész éves tananyagon!

A témakörök között vannak elméleti jellegűek, melyek sok definíciót (fogalom magyarázást) tartalmaznak, ezekkel önállóan is boldogulhat a tanuló. A többi témakörhöz kell olyan segítség, aki rálát az anyagra, elmagyarázza az összefüggéseket és segít megérteni a feladat megoldási módszereket. Elmagyarázza és begyakoroltatja az adott témakörhöz tartozó feladatokat. Koordinálja az otthoni tanulást, gyakorlást, ellenőrzi a megoldott feladatokat, újra elmagyarázza a hiányosságokat.

Mindez nagyon tempós, intenzív tanulást igényel, napi minimum 2-3 órát, heti kétszeri konzultációval.

A tanítványaim mindegyike sikeresen levizsgázott, szívből gratulálok nekik!

Nagy előnyük lesz a társaikhoz képest, hiszen sikerült bepótolniuk a lemaradásaikat, sőt sok olyan hiányosságot is pótoltunk, amely még az általános iskolából maradt. Többségükkel szeptemberben is folytatom a munkát.

A tanulság az, hogy ha furcsán is hangzik, de “szerencsésebbek” azok, akiknek pótvizsgázniuk, így pótolniuk kellett, mint azok, akik egy “kegyelem kettessel” átcsúsztak, és nem tanultak a nyáron. Hiszen az utóbbiak hiányosságai megmaradtak, és nem lesz mire építeni az új tanévben az új tananyagot. Kudarcok és rossz jegyek várják őket újra… (sajnos, az “épp-hogy-ketteseknek” is érdemes a nyarat a pótlásra is kihasználni…)

Most, az új tanév elején sok sikert kívánok minten diáknak a matematikában és az összes tantárgyban!

 

Matekból bukott a gyerek? Mi a teendő?

matekból bukott a gyerek
Ne félj, fel tudsz készülni a pótvizsgára!

Sokan már hetekkel az év vége előtt sejtik, hogy baj lesz… Hogy a matematikából elért éves teljesítmény bizony kevés lesz a ketteshez. Jó esetben a tanár jelzi a diáknak még időben, amikor még van esély a javításra, hogy szedje össze magát… De sokszor nem sikerül a javítás…

Ha a szülő nem követte szorosan a gyerek előremenetelét és a tanárral sem volt szoros a kommunikáció, derült égből villámcsapásként érheti a gyerek sikertelensége.

A bukásnak több oka lehet:

Nem érti a gyerek az órai magyarázatot, de ezt nem jelzi a tanárának és a szülőjének. Mivel nem érti, a házi feladatot sem tudja megcsinálni, rosszabb esetben elő sem veszi, így a tudást nem tudja megszerezni, aminek egyenes következménye, hogy a dolgozatai sem sikerülnek. 

A gyerek érti az órai magyarázatot, és azt gondolja, ezzel tudja is a matematikát. Ezért nem érzi fontosnak, hogy otthon elővegye és elkészítse a házi feladatot. Mivel nem próbálja ki önmagát, a dolgozatnál szembesül vele, hogy nem boldogul önállóan a feladatmegoldásokkal, és akkor már késő…. Ha tanár nagyon következetes és figyelmes, akkor észreveszi, hogy nincs kész a lecke, és így vagy úgy motiválja a diákot az otthoni munkára. Ez azonban egy közel 30 fős osztálylétszámnál nagyon nehéz és sok értékes percet vehet el az órából.

A gyerek matematika rész-képesség zavarban szenved, amit diszkalkúliának is mondanak. Akarja, erőlteti, csinálja, gyakorol, mégsem jön az eredmény. Ilyenkor sajnos még egy türelmes korrepetáló tanár sem tud eredményt elérni. A gyerek egyre elkeseredettebb és frusztráltabb, az önbecsülése eléri a mélypontot. Ha ezt tapasztalják, érdemes nevelési tanácsadóban megvizsgáltatni a gyereket speciális tesztekkel, és ha megállapítják a rész-képesség zavart, akkor felmentetni a gyereket matematikából. Inkább így, mint hagyni a gyereket kínlódni. Ha felmentik, utána tud olyan területekre koncentrálni, amiben jó és fejlődőképes. (itt fontos megjegyeznem, hogy az csupán kényelemből, csak mert a gyereknek nincs kedve a matekot tanulni, nem lehet és nem is szabad felmentetni. A matematikára, a problémamegoldó képesség fejlesztésére nagy szükség van az életben.)

– Ritkán, de előfordul, hogy a tanár-diák konfliktus is hozzájárulhat egy bukáshoz. Nem szimpatikusak egymásnak, a gyerek szemtelen, ellenáll és a tanár is rosszul kezeli ezt a helyzetet. Ilyenkor lehetséges, hogy egy kétes helyzetben lefele billen a mérleg nyelve. Az ilyen szituációkat mindenképpen kezelni kell, hiszen egyik fél sem nyer, mindketten sérülnek. Ha szükséges, be kell vonni a szülőt, esetleg az igazgatót a konfliktus tisztázásába…

Amennyiben a diák megbukott, nincs mit tenni, új stratégia kell. Meg kell tervezni a pótvizsgáig hátralévő 2,5 hónapot, hogy stabilan fel tudjon készülni a vizsgára és a következő évre.

10 hónapnyi anyagot kell úgy megtanulni, hogy arra építkezni lehessen a következő tanévben.

Módszerek:

Előveszi az évben használt tankönyvét és füzetét, és elkezdi elölről megtanulni az anyagot. Megoldja az évben megoldott feladatokat. Érdemes beszerezni egy, az adott évfolyamhoz kötődő gyakorló munkafüzetet és kitölteni mindig az aktuális anyagnak megfelelően. S persze sok új feladatot is meg kell ahhoz oldani – helyesen -, hogy az adott témában gyakorlatot és valódi, használható TUDÁST szerezzen a gyerek.

Ritkán, de előfordul, hogy nem használtak az iskolában matematika tankönyvet. Ekkor érdemes beszerezni egy, az adott évfolyamhoz kötődő tankönyvet, munkafüzetet, és abból felkészülni.

Nagy valószínűséggel a gyerek nem fog tudni önállóan felkészülni! Szükség lesz egy külső személyre, aki segíti, irányítja a tanulást. Ez lehet egy matematikában otthonosan mozgó ismerős, rokon, akinek van kellő türelme a frusztrált és kudarcélményekkel teli gyerekhez, és érthetően magyaráz. Az a tapasztalat, hogy a szülő, bármilyen jól érti a matekot, sajnos nem tud a gyereknek segíteni. Más köztük a kapcsolat, a gyerek nem fogadja el a szülőtől a magyarázatot, a szülőnek sincs akkora türelme… Ha tudott volna segíteni, a gyerek nem bukott volna meg… Egy külső ember kell, lehetőleg egy szakember. Minden gyerek más, más jellegű magyarázat, megközelítés kell. Ezt egy olyan tanár, akinek volt már dolga sok féle gyerekkel, könnyen megoldja.

Mikor kezdje a diák a felkészülést a pótvizsgára?

Nem elég augusztusban elkezdeni! Az iskola vége után egy hét – 10 nap lazítás után le kell ülni tanulni, legalább naponta 1-2 órát! Ha a gyerek szorgalmas és elkötelezett a siker mellett, elég lehet egy héten egy korrepetáló óra, ahol megbeszélik a felmerült kérdéseket, és a megoldani való feladatokat. De az is elképzelhető, hogy két óra is kell egy hétre. Gondoljunk csak bele, 10 hónapnyi iskolai tananyagot kell átrágni 8-10 hét alatt. Ez nem kis feladat, odafigyelést igényel a szülő a diák és a korrepetáló tanár részéről is. 

Sikeres felkészülést kívánok!

 

Én szinte egész nyáron várom a kecskeméti pótvizsgára készülőket. Részletek az oldalon a megfelelő menüpontokban. Időpont kérés: telefonon.

Vigyázz, ha hozzám jársz, megszereted a matekot!

Kísérlet: mire jó a háromszög súlypontja?

Hetedikes tanítványaim, s persze mindenki más figyelmébe ajánlom ezt az érdekességet.

Néhány tanítványommal a közeli napokban tanultuk a háromszög nevezetes vonalait, pontjait, köztük a súlyvonalakat és a súlypontot.

Emlékeztetőül: a háromszög súlyvonala a csúcspontot a szemközti oldal felezőpontjával összekötő szakasz. Érdekesség, hogy a háromszög súlyvonalai egy pontban metszik egymást. Ezt nevezzük súlypontnak

Mire való a súlypont? Ez a háromszög “tömegközéppontja”. Ha egy vastag katonból, kivágsz egy háromszöget, és megszerkeszted a súlyvonalait, súlypontját, majd egy gombostű hegyével alátámasztod ezt a háromszöget, akkor azt fogod tapasztalni, hogy a háromszög teljesen egyensúlyban lesz, nem fog egyik irányba sem elbillenni. 🙂 Még meg is forgathatod! Ezt az érdekes és fontos tulajdonságát a mérnöki tudományokban is használják.

Én elkészítettem a háromszöget, ha eljöttök hozzám, meg is fogom mutatni!Sulypont1

Szeretnél Te is kísérletezni vele?

Használj vastag kartont, ami elég merev, és van súlya. Én egy kiszolgált asztali naptár tartóját használtam. Vastag kartont szépen tapétavágó késsel tudsz vonalzó mellett kivágni. Vigyázz, a késsel csak óvatosan dolgozz, mert nagyon éles! És mindig tegyél alá üveglapot, vagy a kőpadlón végezd a műveletet! Esetleg kérd meg a szüleidet, hogy segítsenek!

A súlypont kifejezéssel egyébként már más alkalommal is találkozhattál, gondolj csak testnevelés órai a súlypont-emelkedés felmérésre! 🙂

Zseniális fejszámolás trükk – az 5 végű számok négyzetre emelése fejben

Fejszámolás
Fejben számolni gyorsabb!

Tudod, hogy kell 0,5-re (félre) végződő tizedestörteket négyzetre emelni?

Például:
3,52=?
2,52=?
10,52=?

A módszer nagyon egyszerű! 
A tizedesvessző után mindig 25 század lesz, a tizedesvessző előtti szám (az egészrész) pedig úgy kapható meg, hogy az eredeti szám tizedesvessző előtti számát (egészrészét) megszorozzuk a nála 1-gyel nagyobb számmal.

Például:
3,5 négyzete egy olyan tizedestört, melyben a tizedesvessző után 25 van, előtte pedig
3·(3+1)=3·4=12.

Tehát 3,52=12,25.

Másik példa:
2,5 négyzete egy olyan tizedestört, melyben a tizedesvessző után 25 van, előtte pedig
2·(2+1)=2·3=6.

Tehát 2,52=6,25.

No, vajon mennyi lesz 10,52?

Próbáld ki még néhány számmal, majd ellenőrizd számológéppel! Ilyen számolással gyakran találkozunk, érdemes használni a módszert!

Íme, így spórolhatsz meg pár másodpercet egy dolgozatban, és így vághatsz fel társaid előtt fejszámoló tudományoddal! 🙂

Megjegyzés:
UGYANEZ a módszer alkalmazható 5-re végződő egész számok négyzetre emelésekor.
P. 852 úgy kapható meg, hogy a 8-at megszorozzuk a nála 1-gyel nagyobb számmal, ez 72, és utána írjuk a 25-öt (ami mindig 25): 7225.

 

FIGYELEM! 
VAJON HOGY LEHET BEBIZONYÍTANI, HOGY EZ A MÓDSZER MINDIG ALKALMAZHATÓ?

Forrás:  sefmatek.lapunk.hu

A nagy mumus: a szöveges feladatok megoldása

Tanulni néha nehéz
Tanulni néha nehéz.

Mióta a matematika létezik, a szöveges feladatok megoldása okozza a legnagyobb problémát a diákoknak. Pedig sokszor sokkal egyszerűbb, mint aminek először látszik.

A szöveges feladatok megoldásának lépései:

  1. Higgaszd le az agyadat! NO PARA! Nem kell félni, megijedni. Bízzál magadban és a feladat írójában, hogy megérthető, megoldható szöveget írt.
  2. Olvasd egyszer végig a szöveget lassan, értelmesen. Valószínűleg nem fogod megérteni elsőre, miről van szó, és nem is látod a megoldást. Ha ezt érzed, semmi baj, szinte mindenki így van vele. Annyit bizonyára felfogsz, hogy vannak kérdéses mennyiségek és vannak közöttük összefüggések.
  3. Kezdj el rajzolni! Pl. ha két szám a kérdés, akkor rajzolj két karikát, nevezd el őket (pl. X és Y). Ha idővonalas a feladat (pl. 5 éve apa 4x olyan idős volt, mint a fia, 4 év múlva pedig 3x olyan idős lesz…, akkor egy számegyenesen rajzold fel a mostani időpillanatot és a korábbit, valamint a későbbit, illetve a két ember korát nevezd el a mostani időben (pl A és F).)
  4. Takard le a szöveget, ne is lásd! Mindig csak egy mondattal foglalkozz. Segít, ha az összefüggésekre utaló szavakat aláhúzod a szövegben. Az  összefüggést írd bele a rajzba. Pl ha az egyik szám nagyobb, akkor a két karika közé relációs jelet teszel (kacsacsőr), és fölé írod, hogy mennyivel nagyobb! Próbáld megfogalmazni ezt az összefüggést a matematika nyelvén egyenlettel! Figyelj, ahhoz, hogy a nagyobb számot megkapjuk, a kisebbhez kell hozzáadnod a különbséget! – ezt gyakran eltévesztik.
  5. Így menj végig az összes összefüggésen. Ahány ismeretlenünk van, annyi független (nem egymásból következő) összefüggésnek kell lennie az ismeretlenek között. Így egy egyenletrendszert kapsz, melyet már csak meg kell oldani (pl. behelyettesítéssel, egyenlő együtthatók módszerével, stb…)

Természetesen, vannak ettől eltérő megoldású szöveges feladatok is, de az alapelv azoknál is megegyezik. Esélyes, hogy a feladatot az éppen aktuálisan tanult matematikai módszerekkel kell majd megoldani.

Sok sikert hozzá!

 

 

Elég csak érteni…?

Vajon elég csak érteni a matematikát?

Fontos a gyakorlás!
Fontos a gyakorlás!

100 emberből 90 azt felelné: igen! Pedig ez a szemlélet sajnos sok probléma forrása.
Az órán úgy érzed, hogy megértetted a tananyagot, s azt gondolod, tudod is. Így otthon elő sem veszed, nem készíted el a házi feladatot, hiszen “úgyis tudod”… Ismerős?

Pedig ez egy nagy csapda.

A házi feladatnak két funkciója van:

1. Kiderül, hogy tényleg érted-e. Önállóan megpróbálod megoldani a házi feladatot, MIUTÁN átnézted, hogy az órán mivel foglalkoztatok, esetleg megnézed, hogy a tankönyvedben mit írnak erről a témáról. Nekiugrasz a feladatoknak, és akkor valóban lemérheted, hogy jól megértetted az órán tanultakat. Ha sikerül megoldani: szuper! Ott a sikerélmény! Ha nem sikerül megoldani, kiderül, hogy talán mégsem érted egészen. Ekkor előveheted újra az órai jegyzetet, tankönyvet, esetleg segítséget kérhetsz a szüleidtől és másnap a tanárodtól. De legalább kiderül, hogy valamit helyre kell tenni! Ami, ha elő sem vetted volna, akkor nem derül ki, és másnap szinte biztosan nem fogod tudni követni az óra anyagát.

2. A másik funkciója a házi feladatnak, hogy elmélyítse a tanultakat. Ez nagyon fontos! Ha többször találkozol ugyanazzal a feladat típussal, rutint szerzel a megoldásában, mélyebbre megy a tudás a fejedben és a számonkéréssel könnyedén megbirkózol majd!

Sikeres, szép napot kívánok Neked!

Gyorsulj fel a matekórán!

Gyorsulj fel!
Gyorsulj fel!

Előfordult veled, hogy a dolgozatban nem értél a feladatok végére? Tudtad volna, de nem volt “elég idő”? Nagyon gyakran hallottam ezeket a mondatokat

“magyarázatul” a rossz jegyekre.

Sokszor apróságokon múlik, hogy egy feladatot milyen sebességgel tudsz megoldani.

  1. Rutin-róka: A legfontosabb, hogy az adott feladattípus megoldásában rutinos legyél. Nem elég megérteni az anyagot, be is kell gyakorolni. Ehhez bizony (sajnos?) otthon kell gyakorolni. Mégpedig úgy, az órán elvégzett és a házi feladatnak feladott példák megoldásán túl megoldasz még néhányat a példatárból. Ezzel jelentősen felgyorsul a feladatmegoldás sebessége. Persze, ehhez kell némi elhatározás és önfegyelem, hogy ne csak “túl akarjál lenni” a matekon… Hidd el, megéri!
  2. Trükkös matekos: Szintén felgyorsítja a feladatmegoldást, ha a fejszámolásban ügyesebb vagy. Én a tanítványaimnak gyorsítási technikákat is tanítok, ami nagyon népszerű a köreikben 🙂 Ezekkel a trükkökkel sokkal fürgébben tudsz számolni, mintha leírod a számítást, vagy akár bepötyögöd a számológépbe. A dolgozatírásnál értékes másodperceket tudsz spórolni, ami akár jobb jegyet is eredményezhet.
  3. Kíváncsi kalandor: Jó hozzáállással, nyitott elmével közelíts a feladatokhoz! Ha azt mondogatod magadban, “de utálom, de utálom…”, azzal saját magadat, a tiszta gondolataidat akadályozod. Azonban, ha úgy tekintesz egy feladatra, mint rejtélyes rejtvényre, akkor izgalmassá válik a matematikával való foglalkozás. Megszereted és rájössz, hogy milyen érdekes, mennyire tiszta és örök életű ez a tudomány…

Kívánok neked sok örömteli órát a matek példákkal, jól sikerült dolgozatokat, szép bizonyítványt!

Ha még nem fedezted fel a matematika szépségeit, iratkozz be nálam néhány korrepetálás órára és megtanítalak, hogy nézd másként ezt a világot! 😉 

A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.

Bezárás