shadow

Szükség van-e a házi feladatra?

A minap egyik Facebook csoportban felmerült a kérdés a házi feladattal kapcsolatban.HF1

A felvetés egy idézet volt:
“Nincs rá semmi bizonyíték, hogy a házi feladat – függetlenül a mennyiségétől – hozzájárulna az általános iskolába járó gyerekek iskolai eredményeinek, tudásának fejlődéséhez.”
Az idézet egy amerikai oktatáskutató tanulmányainak eredményeiről szóló cikkből való.

Én hozzászóltam, hogy ezzel egyáltalán nem értek egyet, s ezután a kérdés felvetője megkért, hogy fejtsem ki a véleményemet.
Én elég részletesen válaszoltam, majd úgy gondoltam, ezeket a gondolatokat megosztom a blogomon is. Íme a gondolataim házi feladat témáról:

Az a véleményem, hogy az iskolai órákon arra van idő, hogy a tanár bevezesse az új fogalmakat, rávilágítson az összefüggésekre és néhány feladat erejéig megismertesse a diákokat az adott témakörrel kapcsolatos matematikai feladatok megoldási típusaival. Esetleg néhány gyakorló feladatot elvégeznek. Elengedhetetlenül fontos, hogy az iskolában megismerteket a diák otthon begyakorolja. A matematikát nem csak megérteni kell, hanem megtanulni is, pl. definíciókat, tulajdonságokat. 
A házi feladat megoldásakor a gyerek szembesül azzal, hogy valóban sikerült-e jól megértenie az órán tanultakat. Ha nem, akkor a szüleitől, iskolai tanárától, esetleg korrepetáló tanártól kérhet segítséget. Ha az iskolában megértette az anyagot, akkor könnyedén elvégzi a házi feladatot, és még sikerélménye is lesz.

 A matematika olyan az agynak, mint a sport a testnek. Élesíti az elmét, csiszolja a logikus gondolkodást. A matematikával való foglalkozás olyan idegrendszeri kapcsolatokat alakít ki az agyban, ami az élet minden területén nagyon hasznos. Úgy, ahogy a heti 5 tesi órától sem lesz izmos a gyerek, a heti 3-4 matek óra is kevés az elméjük edzéséhez… 
A matematika tipikusan olyan, hogy a tananyag egymásra épül. Ha a gyemek nem gyakorol be egy feladat alaptípust, akkor az erre épülő anyagot nem fogja megérteni, és nehéznek fogja érezni a matematikát. 
A gyakorlás által a gyerek egyre rövidebb idő alatt és egyre gördülékenyebben tudja megoldani a feladatokat, ezért a dolgozatait is könnyedén, jó eredménnyel teljesíti. Ezáltal javul az önértékelése, önbecsülése, önbizalma. Ez az élete minden területére pozitív hatással van!
Azt szoktam mondani a “gyerekeimnek” (tanítványaimnak), hogy ha egy feladattípust nem tud gördülékenyen, könnyedén megoldani, akkor még nem gyakorolt eleget.
Akivel a különórákon ezt sikerül megértetnem, és hajlandó befektetni a plusz munkát, annak látványosan javul az iskolai teljesítménye (nemcsak matekból). Megerősödik, megtapasztalja az erejét és a képességeit. Ez talán még fontosabb, mint hogy pl. meg tudjon oldani egy másodfokú egyenletet… A munkám nagyon fontos része ennek az önbecsülésnek a kialakítása, segítése….

Én a hagyományos iskolákban kínlódó gyerekekkel foglalkozom. Sajnos az iskola tanórákon nagy probléma, hogy az idő jelentős része fegyelmezéssel telik. Sokan nem figyenek, zavarják azt is, aki szeretne figyelni…

Aki hozzám jár, az tudásvággyal és nyitott szemmel és füllel érkezik, öröm velük a munka. De ez a heti 50 vagy 2×50 perc is kevés a begyakorláshoz. Ez az idő arra elég, hogy elmagyarázzam az órán meg nem értett pontokat, felfedezzem és segítsem pótolni a korábbi elmaradásokat, hiányosságokat, és elkezdjünk begyakorolni az aktuális feladattípust. (amit otthon érdemes folytatni…)

HomeworkKépesség függő, hogy kinek mennyi gyakorlás kell. Van, aki 3-4 feladattal rögzíti a tudást, vagy, akinek 20-30 feladat is kell… Ez iskolai körülmények között bármelyik intézményben nehézséget okoz. Ha a jókhoz alkalmazkodnak, akkor a gyengék nagyon lemaradnak, ha a gyengéket bevárják, akkor a jók unatkoznak, rendetlenkednek… Külön feladatokat sem egyszerű mindig adni, közben a gyengéknek újra magyarázni… Minden tiszteletem az iskolai tanároknak, hogy ezt vállalják…

Én egyáltalán nem értek egyet azzal a filozófiával, hogy ne kapjon a gyerek házi feladatot. Ki kell próbálnia magát önállóan is! Akkor tudja a gyerek, a szülő és a tanár is felmérni, hogy mennyire az övé a tudás, és mennyit kell esetleg újra elmagyarázni, esetleg más megközelítéssel… 
 Aki az órán jól megértette, az könnyen boldogul, pár perc alatt kész lesz a leckével… – nem kell sokat adni, talán 2-3 feladatot…
Aki pedig nem értette meg az órán, vagy azt hitte, hogy megértette, de közben kiderült, hogy valami elsikkadt, annak is jó visszajelzés…

Szerintem a szülő is nagyon számít, hogy hogy áll a gyerek a házi feladathoz. Ha a szülő szerint hülyeség és felesleges nyűg, akkor a gyerek is motiválatlan lesz és csak szenved. Ellenben, ha a szülő felfogja, hogy gyakorlás nélkül nincs Tudás, akkor tudja biztatni a gyermekét és egészen más lesz a gyerek hozzáállása is. (általános iskolás korban ez még talán működhet…) Mindnyájan tudjuk, hogy a jó “marketing” mindent elad… A szülőket kellene felkészíteni, esetleg az év eleji szülői értekezleten, hogy megértsék a lényeget…

Apa segít a házi feladatban
Szülőként figyeljünk oda a gyermekeinkre és motiváljuk őket!

 A szülőknek kényelmes (lenne), ha otthon nem kellene a gyerekkel tanulni, én ezt értem… De tudjuk, hogy ha valaki felelősségének teljes tudatában nevel egy gyermeket, annak le kell győzi a fáradtságot (és sokszor, valljuk be, a lustaságot!). 
Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek megértsék és felfogják, hogy ha valamire Időt, Figyelmet és Energiát fordít, az Növekedni fog! Így teremtünk… Így tudjuk megtapasztalni a teremtő erőnket. Így csiszolódnak a képességeink!
Nagyon fontos mondás: “Gyakorlat teszi a mestert!”

A beszélgetésben felmerült, hogy a tanárok büntetik a gyereket, ha nincs kész a házi feladat…

…Az a baj, hogy sok gyerek annyira motiválatlan – és ebben a szülője sem segíti -, hogy a büntetéstől való félelmével lehet csak munkára bírni. Nem érdekli különben. Viszont a büntetésnek “nyoma” van, amiről azután a szülő értesül, és mivel a gyemekek általában azért a szüleiknek meg akarnak felelni, ezért inkább elvégzik a feladatot. 
Bárcsak meg lehetne valahogy fordítani, és motivált gyerekeket nevelni, akit pozitív irányból motiválhatunk nem pedig a félelem oldaláról! Erre törekszenek az újabb keletű iskolai rendszerek, mint a waldorf pedagógia, vagy az alakulóban lévő Re-Crea Tanodák.

Ajánlok még a szülőknek egy jó kis cikket arról, hogy hogyan segítsenek, és hogyan NE segítsenek a gyermeküknek a házi feladatában…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldal haszálatához el kell fogadnod, hogy Cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek...

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k használatát.

Bezárás